Egy dologgal semmiképp sem lehet megvádolni a hazai gasztronómiát: még te sem mondhatod azt, hogy ne lenne roppant karakteres az ízvilága. Szóval tányérokat, evőeszközöket elővenni, az ízlelőbimbók pedig készüljenek egy ízletes körutazásra!
Szerencsére ma már elég nehéz belekapaszkodni abba a téves gondolatba, miszerint a hazai gasztronómia nem lát túl a zsír, a pirospaprika és a vöröshagyma szentháromságán. Főleg mostanában, amikor már itthon is gyarapszik a Michelin-csillagos éttermek száma, és egyre több olyan hazai alapanyagokkal dolgozó, a tradicionális magyar gasztronómia ételeit újragondoló, esetleg más nemzetek konyhaművészetével vegyítő étterem nyílik, ahová nemcsak jó szívvel, hanem lelkes gyomorral is vissza-visszatérünk.
Mindazonáltal, a kulináris felfedezőutakat járva, időnként mégiscsak vágyunk egy kis igazi hazaira, ami visszaidézi a nagymama főztjét, a gyerekkori finomságok emlékeit, és ami miatt egyszerűen jó belekapaszkodni azokba a pillanatokba, amikor egy-egy étvágygerjesztő illat a legszebb emlékeket hívja elő.
Kis magyar kulináris kalauz
Annyi minden bizonnyal elmondható, hogy a tradicionális ételeink, fűszeresek – egyes vélemények szerint talán túlságosan is –, nehezek, laktatóak, és nem túl egészségesek. Szerencsére ebben nem tisztünk dönteni, pusztán azt ítélhetjük meg, hogy az ízlelőbimbóink mennyire elégedettek az adott fogással.
Azt viszont kár lenne tagadni, hogy a fűszerpaprika, a bors, a kömény, a fokhagyma, a babérlevél és a majoránna elég erősen rajta hagyták a lenyomatukat a magyar ízeken. Gazdag, tartalmas levesek, főételek, egytálételek jöttek így létre, amik méltán kerültek fel aztán a nagy gasztronómiai világtérképre is.
Végül is ki tudna ellenállni a rakott burgonyának, az Eszterházy rostélyosnak, vagy akár a dödöllének? Főleg, ha az eléggé le van pirítva, és hát a füstös íz, a karakteres fűszerhasználat is hozzáteszi a magáét az ízélményhez. De talán pont ezek az apróságok teszik a magyar ételeket annyira ínycsiklandóvá, semmivel össze nem téveszthetővé, nem igaz?
Az a bizonyos plusz
Illetve, van még két igazán fontos hozzávaló, amiről általában nem sok szó esik, hiszen se nem alapanyag, se nem étel. Inkább csak az étkezés esszenciájához járulnak hozzá: a gusztusos tálalás és a társaság maga, akiknek a körében ezeket az ételeket elfogyasztjuk.
Legyünk őszinték! Ugye neked is sokkal jobban esik, ha nem egyedül eszed meg a kedvenc csirkepaprikásodat, hanem megoszthatod az étkezés élményét a barátaiddal, a családoddal, a szeretteiddel? És ha még az étel tálalása is étvágygerjesztő, könnyen válhat a fogások sorakozásával egy egyszerű étkezés is felejthetetlen társasági élménnyé.
Ne aggódj, Jókai sem volt ezzel másként!
Talán hallottál már róla, de a magyar irodalom legnagyobb alakjai, például Jókai Mór is köztudottan odavolt az asztali örömökért. Rajongásig tudott beszélni-írni egy-egy ételről, ami gyakran a műveiben is visszaköszönt. A barátfalvi levitában például arról értekezett, hogy szerinte miért is olyan varázslatos a magyar gasztronómia.
“Nemcsak abban áll a magyar szakácsművészetnek a titka, hogy egyes ételeket milyen ízlésesen tud előállítani, hanem hogyan tálalja föl egymás után úgy, hogy az elköltött étel valósággal kívánja a következőt, s mikor már az ember azt hiszi, hogy egészen jóllakott, akkor hoznak megint valamit, amire azt kel mondani, hogy de már ebből eszünk!” (Jókai Mór: A barátfalvi levita)
Mindazonáltal, Jókai nem csak írt a kedvenc ételeiről, hanem feleségének, Laborfalvi Róza szakácsművészetének köszönhetően jó étvággyal fogyasztotta is őket. Ennek a szinte vallásos ételimádatának köszönhetően pedig olyan elemekkel gazdagodott a hazai ételkínálat, mint például a Jókai bableves.
Persze az alaprecept számos változáson ment keresztül az évek folyamán. A ma ismerthez még mindig Gundel Károly 1937-es, a Kis magyar szakácskönyvben megjelent receptje áll a legközelebb: sűrű, tartalmas fogás füstölt csülökkel, babbal, zöldségekkel, a tálaláskor pedig megbolondítva egy kis tejföllel. Igazi egytálétel, amivel akár egy egész napot túlélhetsz.
És ha már leves, akkor ne feledkezzünk el a palóclevesről sem, aminek a neve bár felvidéki kötődésre utal, keletkezése mégis Gundel János nevéhez fűződik. A híres szakácsdinasztia feje Mikszáth Kálmán születésnapjára főzte meg először ezt az ételt, még az István Főherczeg Szállodában. Mikszáthnak annyira ízlett a zöldbabból, ürücombból és burgonyából készült leves, hogy kétszer is szedett belőle – ennek hamar híre ment, és a palócleves is elindult saját jól megérdemelt hódító körútjára.
Ha pedig már a tradicionális receptek vesszük számba, ugyanígy nem szabad elfeledkezni a csirkepaprikásról sem, amit a legtöbbször szintén egy hagyományos körettel, a nokedlivel tálalunk. Ez az isteni, forró, fűszerpaprikával ízesített pörkölt remek főszereplője lehet a vasárnapi ebédeknek – és a tejföl általában innen sem hiányozhat. Legalábbis a hozzá dukáló a tejfölös uborkasalátáról biztosan nem.
De nem csak a vasárnapok, a fesztiválok főszereplői is lehetnek
Szerencsére a magyar gasztronómiának van jó néhány olyan tradicionális recept a tarsolyában, ami nemcsak a legkedveltebb fesztivál ételek közé emelhetik az adott fogást, hanem más jellegű, szabadtéri rendezvényeken is megállják a helyüket.
Ilyen étel például a gulyásleves is. Hazai fesztiválok elmaradhatatlan kísérője ez a tartalmas, marhahúsból készült mennyei leves, esetleg némi csípős paprikával megbolondítva, és egy szelet ropogós héjú, fehér kenyérrel kísérve!
Az biztos, hogy ha elfogyasztasz a gulyáslevesből egy tányérral, nemcsak az ízlelőbimbóidnak teszel nagyon jót, hanem a felelős alkoholfogyasztásnak is kellőképpen megágyazol. Magunk között szólva, ez egy fesztiválon nem éppen hátrányos tulajdonság.
Ugyanakkor, nem szabad megfeledkezni a legkülönfélébb ízesítésű pörköltekről sem, főként, ha azt vörösboros marhapörköltnek hívják, és egy kis kovászos uborka is jár mellé. Vagy ott van még a töltött káposzta, illetve az olyan hirtelensült húsok, mint a cigánypecsenye jó fokhagymásan, vagy a hosszabb elkészítést igénylő, ugyanakkor remek alkoholfelfogó-képességgel rendelkező csülök Pékné módra is.
Gyorsan jót, és finomat!
Ebbe a kategóriába tartoznak az olyan finomságok, mint például a kürtőskalács, a lángos, a kenyérlángos, vagy épp a rétesek széles választéka. Mert van az úgy, hogy annyi a program, ami egyszerűen nem engedi meg a szép, komótos étkezést, ezért menet közben kell bekapnotok pár falatot.
Ezek az ételek pedig akár két koncerthelyszín közötti séta során is elfogyaszthatóak, és ami talán még fontosabb: rendkívül laktatóak. Arra viszont figyelj, amit már egy korábbi cikkünkben is írtunk: a tejtermékeket tartalmazó ételekkel vigyázz a rendezvényeken. Szóval, ha nem vagy biztos abban, hogy például a lángosra kerülő tejföl vagy sajt kellőképp be volt hűtve, akkor csak óvatosan!
Megjött az étvágyad, és Te is ennél valami hagyományosat, illetve finomat? Akkor irány a NetPincér oldala, ahol számos hazai étterem kínálatából választhatod ki a legínycsiklandóbbat!
Hozzászólások