…avagy, a panírozás ínycsiklandó története. És persze aranybarna bundák a világ minden tájáról, minden mennyiségben.
Fogadjunk, hogy a panírozás szót olvasva elsőként neked is egy hatalmas szelet rántott hús jelent meg lelki szemeid előtt? Egy kis burgonyapürével körítve, tejfölös uborkasalátával és egy gerezd citrommal tálalva.
Igaz, hogy elkészíteni egy csöppet macerás – maga a panírozás sem a legegyszerűbb konyhai technika, és hát az is idő, míg kisül a hús –, de szerencsénkre nem muszáj nekünk eltöltenünk ezzel egy fél délelőttöt a konyhában.
Népszerűsége okán szinte minden étterem az étlapján tartja, úgyhogy akár a győri házhozszállítást tesztelnéd, akár a debreceni étteremkínálatot tennéd próbára, nyert ügyed van. Budapest házhozszállítási lehetőségeiről már nem is beszélve.
Hiszen az ország minden zugában odavannak a rántott húsért!
Na de honnan származik a bunda, ami ilyen kívánatossá teszi ezt a mostanra már tradicionális magyar fogást?
A panírozás és a rántott hús rövid története
Kutatásaink után nagyon úgy tűnik, hogy a panírozási szokásoknak történelmi korszakokon, évezredeken átívelő története van. Gondoltad volna például, hogy a kenyérmorzsába forgatott és így kisütött húst már az ókori Mezopotámiában is ismerték?
A korabeli feljegyzések legalábbis ez idő tájt már utalnak a rántott hús ősére, ami aztán a kereskedelmi kapcsolatok és hódító hadjáratok révén, Bagdad és Bizánc irányába is elterjedt. Innen már közvetítéssel jutott el az Ibériai-félszigetre, ahol hamar nagy népszerűségre tett szert.
A spanyol lakosság ugyanis annyira megkedvelte ugyanis a panírozást, hogy még azok a spanyol zsoldosok is magukkal vitték ezt a receptet, akik Itália felé vették az irányt.
Olasz földön Cotolleta alla Milanese néven vonult be a történelembe, ráadásul időnként – amíg főként az arisztokrácia asztalán kapott helyet – még afrodiziákumnak tartott aranyport is kevertek a panírba. Később, amikor már a szegényebbek is fogyasztották a méltán népszerű ételt, az aranyport kihagyták ugyan belőle, de a színe ugyanolyan aranyos maradt. Így lett belőle a szegények aranya.
Amit aztán a legenda szerint, néhány évszázad elteltével az osztrák haderők parancsnoka, maga Radetzky Marsall is megkóstolt és annyit áradozott róla Ferenc József császárnak, hogy azt rögvest elkészíttette magának ezt a mennyei fogást. Persze nemcsak borjúból, hanem csirkéből is, így a rajongást látva Bécsben is hamar keletje lett a rántott húsféléknek.
Mindenesetre az „eredeti” bécsi szeletet – vagyis Wiener Schnitzelt – borjúhúsból készítik, sóval, liszttel meghintve, tojásba, majd zsemlemorzsába forgatva, majd bő olajban kisütik, és egy gerezd citrommal tálalják. Magyarországon ez a fajta panírozási mód terjedt el, természetesen a Habsburg közvetítésnek köszönhetően.
Na de milyen panírozási módokat ismerünk még?
Ha már bundáról van szó, természetesen nemcsak a bécsi módi divik. Olasz divat szerint egyes tájegységeken még parmezán sajtot is kevernek a tojás-liszt-zsemlemorzsa megtörhetetlennek hit egységébe, ami egészen új karaktert ad, az eddig sem elhanyagolható ízkavalkádhoz.
Angol divat szerint viszont már levegősebb, könnyebb bundával dolgoznak: a tojást olajjal és vízzel keverik habosra, ráadásul még egy kis borsot is csempésznek az alapba, általában sertést vagy csirkét rántanak ki ezzel a keverékkel.
Ne feledkezzünk meg ugyanakkor a japánok nagy találmányáról, a tempuráról sem. Ebben az esetben a lényeg az, hogy minden alapanyag jéghideg legyen: a tojás, a jeges víz, a liszt, a só, és a hús is.
Ebből készül egy palacsintatésztára hasonlító massza, amiben csak hipp-hopp meghempergeted a kedvenc zöldségeidet, húsaidat vagy tengeri herkentyűidet, és máris mehetnek a forró olajba. Az sem baj, ha csomós a keverék, vagy nem vonja be vastagon a rántanivalót. Semmi ördöngösség nincs benne, mégis hihetetlenül finom, ugye?
Ha esetleg te is megéheztél valamilyen rántott finomságra, nincs más dolgod, csak kiválasztanod a kedvenc éttermed a NetPincéren és rendelni egy akkora szelet rántott húst, ami még a tányérodról is lelóg! Míg megterítesz és felkészíted a gyomrodat a finomságra, meg is érkezik a vacsorád.
Hozzászólások